Gyakorló coach és terapeuta vagyok. Olyan fényképésznek tartom magam, aki a saját objektívén keresztül néz rá a közte és a kliense között kialakuló folyamatra, kapcsolatra. A kép azonban bármelyik pillanatban változhat, ezért mindig a legfrissebbel foglalkozunk.

Hiszek abban, hogy ügyfeleim ismerik legjobban a saját életüket. Csupán olyan vakfoltjaik, lezáratlan ügyeik vannak, amelyek időről-időre, lezárást követelve, bukkanak fel. A múltban azonban nem érdemes kutakodnunk, mert egyetlen olyan momentumot sem tudunk kiragadni a belőle, melynek a mában lenne következménye. A múlt ugyanakkor mégis itt van a jelenben, akárcsak az elakadás, és a megoldatlanság. Ezért érdemes mindent most, az adott pillanatban vizsgálni.

Olyan emberekkel dolgozom szívesen, akik felismerik, hogy valamilyen elakadás van az életükben, és változni/változtatni szeretnének. Persze a kevésbé tudatosakat sem akarom kizárni. Sőt!

Ügyfeleim sokféle céllal, elvárással jönnek hozzám. Ezek az ülések során tisztulnak, eltűnnek, sőt újak is megjelenhetnek. Általában elégedetlenek saját magukkal, a működésükkel, élethelyzeteikkel amikben vannak. Ez a mozgatórugó a változáshoz. Csakhogy a változás soha nem indul be ettől az akarástól. Az a tapasztalatom, hogyha jobban megismerik azt amiben vannak, többet tudnak meg arról, hogy hogyan jutnak egyik vagy másik lelkiállapotba, akkor fogják megélni a változást. Az egyik tanárom magyarázata szerint, mi „egészséges neurotikusok” úgy cikázunk a különböző lelkiállapotaink között, mint egy felhőkarcoló liftje. Egy-egy emeleten elidőzhetünk, van mikor hiába nyomjuk a gombokat nem indul, van mikor felismerjük itt már jártunk, vagy az az érzés fog el, hogy hogyan kerültem én ide.

Nekem egy elvárásom van magammal szemben: támogatni őket abba, hogy tudatosabbak legyenek, jobban rálássanak a saját életükre, működésükre. Tudják saját liftjüket kezelni, akár néha még jól is érezzék magukat benne.