Engem is elért ez a menekültek körüli hangzavar. Az első hírek még hidegen hagytak: ez nem az én ügyem. Váradon nem sok menekültet látok - amiről nem tudok az nincs.
Az én őseim is menekülhettek még ezelőtt 500 évvel (örmény gyökereim vannak). Kisebbségben élek, mióta megszülettem. Azt gondolom, átérzem a menekültek helyzetét, de arra a kérdésre, hogy mit tennék ha a szomszédomba egy menekült család költözne, rögtön egy csomó elutasító sztereotípia jut eszembe.
Múlt héten Szegeden voltam egy napot, és este a barátaimmal egy kocsmát kerestünk. Fogalmunk sem volt hol járunk, rábíztuk magunkat a GPS-re. Egy nagy épület mellett mentünk el. Az tűnt fel, hogy minden szobában ég a villany, és olyan alacsonyan vannak az ablakok, hogy be lehet látni. Be is néztünk mind. Három barnabőrü ember ült egymás mellett egy asztal előtt. Összetalálkozott a tekintetünk. Nem tartott 2 másodpercnél tovább. El is kaptam a szememet. Biztos börtön és cigányok, gondoltam magamban. Dóra mondta ki: menekültek. A határőrség épülete volt. Megtaláltuk a kocsmát, ittunk, röhögtünk, hamar elfelejtettem az egészet. Visszafelé a szállásunkra biztos elmentünk az epület mellett, de annyira belemelegedtünk egy beszélgetésbe, hogy észre se vettük.
Tegnap reggel kiszállok a a fürdőkádból, a jó meleg vízből, a szép házamban, és hirtelen bevillant a három menekült, ahogy néznek.
Semmi nem volt benne, csak a rémület.